~ 2009. augusztus 24., hétfő ~
A nő...
'A nő azt akarja, hogy ok nélkül "miért" nélkül szeressék: nem azért, mert szép, vagy jó, vagy kedves, vagy művelt, vagy elmés, hanem azért, mert olyan amilyen. Így szeretsz?'
'Igen'
~ 2009. augusztus 22., szombat ~
34.
Volt tegnap. És persze Ő lent maradt balcsin. Amiért persze én morcogtam, mert nem így volt megbeszélve. Utálom, mikor utolsó pillanatban változtat.
~ 2009. augusztus 5., szerda ~
Váratan hír...
Úgy csapott belém az sms-e, mint villám a fáva vihar idején. Nagyon meglepődtem, mikor arról tájékoztatott, hogy ma reggel az RTl Klub reggelijében fog főzni. Mivel mostanság átváltottam a nappal alszom, éjszaka élek felállásba, hajnali 4kor úgy döntöttem, minek lefeküdni arra a két és fél órára, míg láthatom Őt ott. Nagyon ügyes volt, határozott, mégis ott csillant szemében a mosoly, a huncut vigyor. Sokszor össze is nevettek Sthol Bucival. És az az ing... Imádom, ha egyférfin ing van, és most először láttam rajta. Olvadoztam csöndes magányomban a tv előtt. Büszkén vigyorogtam itt egymagamban, és nagyon remélem, hogy lesz folytatása a dolognak, hiszen istenien főz, eddig bármit készített, kész gyönyör volt elfogyasztani.
Nem hívtam, hiszen nem tudtam, mikor végez, nem akartam kizökkenteni azzal, hogy megzavarom. Eszméletlen, mennyie nem volt kamera iszonya,vagy lámpaláza. Nem dadogott, nem tudták csőbe húzni.
Fél órája hívott, és újságolta, hogy újra vissza akarják hívni. Én már ott tartok, hogy Lázárt hamar le fogja váltani, és így minden délelőtt láthatom majd az édes pofiját, este pedig hozzá bújva ámulhatok el azon, milyen jó pasim is van.
Remélem a rajongók széles ívben elkerülik, különben velem gyűlik meg a bajuk! :D
~ 2009. július 21., kedd ~
33...
Zökkenőmentesnek nem mondható hónap után, de megéltük. :) Reggel már nagyon bújócskáztunk egymáshoz.
~ 2009. július 17., péntek ~
És...
... letesszük a telefont.
És...
... facsarodik a szívem.
~ 2009. július 14., kedd ~
Vavyan Fable
"Emelt fővel állok az egyenetlenül is gyönyörű szerelem elébe. Vakon élvezni fogom, míg csak tart. Belepusztulni akkor is ráérek, ha megint szünetelni kezd, vagy netán véget ér."
~ 2009. július 5., vasárnap ~
Michael Jackson - Történjék bármi
A fiú mégegy mosolyt küld felé, próbálja a lányt megérteni,
Próbálja mutatni, hogy törõdik vele
A lányt felőrli mindaz, ami mostanában történik.
Azt mondja:
Történjék bármi, ne engedd elmúlni.
Minden rendben lesz, nyugtatja a lányt.
De az nem hall egy szót se abból, amit mond.
Lefoglalja a félelem,
A félelem attól, hogy amit tesznek helytelen.
A fiú nem tudja mit mondjon, hát imádkozik
Bármi, bármi, bármi
Ne engedd elmúlni
Ne engedd elmúlni
A fiú éjjel-nappal dolgozik, hátha így boldoggá teheti,
Elfelejtve az álmait.
Nem látja be, hogy a világnak még nincs vége
S nem kéne ilyen rossznak lennie
A lány próbálja megértetni vele "Te vagy az ami boldoggá tesz"
Bármi, bármi, bármi
~ 2009. június 6., szombat ~
Egy új helyen...
Két munkahely közötti váltást nekem úgy sikerült megoldanom, hogy mindenkinek megfeleljek, hogy 13 napot egybe dolgozok le, ha az egyik helyen szabadnapos vagyok, akkor megyek a másikra. Sikerült megoldani, de kezdem úgy érezni, hogy fáradok egy pöttyet. Biciklivel járkálok a két hely illetve édes Kiskecóm között, felcipelem a 3. emeletre, ami estére pont kellőképp lefáraszt 12, 13 óra munka után. És mégis az a meglepő ebben az egészben, hogy kb este 6tól kezdek el pörögni, tenni-venni mozgolódni, hazaérek, még lenne kedvem sütni 100 palacsintát... csak valaki mosogasson el helyettem :)
Ami ennek a 13 napnak a tanulsága volt, hogy Zoliból nem akkor tudom kiváltani a ragaszkodást, a forró öleléseket, a cirógatást, bújást, amikor kérem, vagyis teszem azt "elvárom", hanem akkor, amikor az élet úgy alakítja kicsinyke életünket, hogy ezeket nem teheti meg. Első nap, amikor fent volt, nem beszéltünk (dafke Ő hívjon fel o:) ), én hazaérve lenémítottam a telefonom, ha keres is, tudja, hogy itthon alszom, jönni fog. Felébredtem, még nem jött meg. Ránéztem a telefonomra, fél2. Azonnal hívtam, kicsöngött, ergó nem otthon van. Álmos hangon felveszi, és ekkor eszmél rá Ő is, hogy bent aludt el a szállodában ruhástól. Majd közli, hogy egész héten Ő fog reggeliztetni. Én meg erre elkezdek morcogni, hogy de miért nem lehetett ezt másképp megoldani. Majd letesszük, és Ő ott alszik tovább, én itt.
Másnap alkalomadtál felhívtam, és közöltem vele, hogy ha ez így, akkor nem kell hozzám jönnie abban a még hátralevő 4 napban, míg fent van, aludjon csak bent, úgyis ki van purcanva. Erre morcogás, hogy de miért, meg különben is.Ekkor pontosítok, hogy örülnék, ha jönne, de akkor sem fogok haragudni, ha nem. Megértem.
Két éjszakát külön, két éjszakár együtt. És amikor tegnap hazament, újra éreztem azt, amire vágyom. A szerelmét, a ragaszkodását, az örömét, hgy lát és a fájdalmat, hogy el kell mennie tőlem. És ez jó. És én ennek örülök, mert néha elveszni látom a varázst, ami hozzá annyira vonzott az elején, és ilyenkor mindig képes újra magába bolondítani. Szeretem, mikor bújik. Szeretem, mikor úgy érzem teljes gőzzel szeret.
És igazából azt is szeretem, hogy néha igenis vannak hullám-völgyeink. Amikor eltávolodunk egymástól, mert sok a munka, mert keveset látom, mert olyankor hiányzik, hogy mellettem legyen, és amikor most feljött, és hajnalban felébresztettem, az volt az első szava, hogy "hiányzol..."
Jó dolog hiányozni, és jó dolog hiányozva lenni.
És azt hiszem ezért leszünk mi nagyon sokáig együtt, mert ahogy tűrjük a távollétet, annyira erősen ragaszkodunk egymáshoz, mikor együtt vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy képes leszek elfogadni a hiányát. De úgy látszik, szép lassan ezt is megtaníttatta velem az élet, a kapcsolatunk, Ő.
Én pedig azt hiszem újra megtanítottam szeretni.
~ 2009. április 23., csütörtök ~
30.
2 és fél év. 2 évvel túlszárnyaltam az eddigi leghosszabbat, és egyáltalán nem érzem, hogy közelednénk a vége felé. Még mindig el sem kezdtük igazán.
<3
~ 2009. február 21., szombat ~
28.
~ 2008. december 25., csütörtök ~
Napok óta...
Játszadozom a gondolattal, hogy valamit kellene ide firkantani, ami persze nem feltétlenül a karácsonyról szól. Illetve a karácsonynak nem feltétlenül a boldog kívánásáról, hanem arról, amit ez pár emberből kivált, többek közt talán belőlem, Belőlünk is.
Nehezen élem meg a napokat nélküle. Amikor megtudtam, hogy hétfő estétől vasárnap estéig nem fog velem lenni, az rossz volt. Néma sértődöttségbe burkolóztam, majd kibuggyantak belőlem kérdések.
Kínosak? Mindent megváltoztatóak?
Igen, mondhatnám akár ezt is.
Marcangol a megfelelési vágy, a változtatni akarás, és késztetés, hogy véget vessek mindEnnek. Érzékeny vagyok, talán az ünnep hangulata miatt. Nem úgy reagálom le a hetet, mint máskor. Ez most fontos lenne. Nekem az lenne, mégha számára nem is. Nekem számít, hogy egydül díszítem-e fel a fát, vagy segít. De mégha nem is segít, legalább fogja a kezem, vagy csak mellém fekszik le, bújik, ahogy mindig szokott, és elrebeg egy "boldog karácsonyt" mondatot.
Gyerekkoromban kevés olyan karácsonyom volt, amire emlékeznék, vagy amiről tudom, hogy örömmel telt. Nem melengeti egyik sem a szívem, így talán méginkább vágyom arra a bizonyos érzére, arra a bizonyos hangulatra, amely belőlem árad, és mégis engem ölel.
Kétszer ültünk neki megbeszélni az" akkor most mi legyen?" kérdéskört, és egyszer sem jutottunk lezárással a Végére.
Szeretem. Mostmár Ő is mondja, hogy szeret.
Olyan dolgok lettek kimondva, amik egy józan ember már rég elűztek volna. Celluxxal nyitották volna fel a szemhéját, "gyerünk, láss már végre".
Nem tudom, hogy ez szerelem, mint olyan, vagy ez ragaszkodás, hogy lehet ilyen erős. Esték voltak csupán, lopott pár órás délelöttök. Ám ennyi is elég volt ahhoz, hogy eszemet vesztve még mindig a karjaiba omoljak. Képtelen vagyok máséba, pedig megoldásképp a nyitott kapcsolatot is felhoztam.
Női hiba, hogy szerelmeinket összehasonlítjuk, mintha csak két szép alma közül szeretnénk kiválasztani a jobbat, pirosabbat, édesebbet. Én mégis megteszem.
Egyszervolt vs. Micóm
Másképp szerettem, illetve szeretem a két személyt. Egyik szeleburdi volt, és habzsoló. Másik mélyebbre ható, és lassú-víz-partot-mos, óvatos.
Mindketten képesek voltak bántani, csak másképp. Egyikébe újra és újra belepusztultam, de azért még mentem, másikéba pedig már nem hagyom magam belefuttatni. Másképp élem meg ezeket is. Micónak kevesebbet engedek, és kevesebbet is mutatok ki. Szerintem nem nyitottam ki magam teljesen, és ez valahol lényegét tekintve tudatos is volt? Eleve nem az enyém az élete, olyan értelemben, ahogy az enyém viszont csak az övé. Szerintem ez okozta az első zsilipet kettőnk szerelmének tökéletes kiteljesedésében. Neki merek szólni, ha valami nem tetszik, sőt, Neki mindig szólok. Talán ebből következtettem arra, hogy a két szerelem más, és nem ugyanolyan szintű.
Belehalnék, ha feladnám, és jönne valaki más, akinek rögtön igent, és válást mondana. Ha otthon összecsomagolna, és gyerünk az új életbe. Erre annyi volt a válasza, hogy ha tenne ilyet, azt velem tenné. De nem tudja, hogy mikor. Semmit sem tud, és ez őrít meg, ez tesz tönkre.
Válaszokat akarok, nem kavargó gondolatokat. Pörgetni akarom a naptárt, x-elni a napokat, miután bekarikáztam azt a bizonyost, a Lépés napját, hogy tudjam, mi felé csoszogok, tudjam, hogy van mire várni.
5 év múlva szeretnék egy tökmagot. De lehet, hogy előbb. Lehet, hogy később. De mi van, ha egyszer csak rámtör a "pocoklakót akarok" érzés, és nincs kinek azt mondani, hogy "Tőled". Várjak évig, hátha addig változik valami? De ha még 5 év, akkor van éppenséggel időm várni.
Magamnak nem akarok gyereket szülni, mert azt hülyeségnek tartom. És az is igaz, hogyha megvárom, ugyanúgy elhagyhat még. És ha másnak szülök, az pedig mégugyanúgyabbúl magamra, magunkra hagyhat. Oké, itt állítom le magam, mert olyanba gondolok bele, olyan olyanon lennék képes végigkattogni az éjszakát, amiről szó nincs.
Völgyben vagyok, illetve rántottam a kapcsolatunk. Eddig is ott lehettünk volna, csak nem volt miért felszínre hozni olyan dolgokat, amik már két évvel ezelőtt is így voltak, vagyis tudtunk. Elfedte őket egy takaró, melyet a karácsony süvítő szele lesodort.
Nesze nekünk Boldogat. :/
~ 2008. november 12., szerda ~
Rámtalált...
Myreille sokszor tudott úgy írni, hogy képes legyek a helyébe képzelni magam, de olyan még sosem volt, hogy leírná az én helyzetemet, amibe előtte talán Ő képzelte bele magát. Egészen mostanáig: Íme
~ 2008. november 4., kedd ~
- Sok sok nappal...
Megtörtént az, amiért két évvel és pár nappal ezelőtt szidalmakat kaptam. Valamiért visszaolvastam őket, és megnyugodtam, hogy ma is ugyanúgy gondolom a kommentekre adott válaszaimat, mint akkor. Büszkélkedhetem egy immár 2 évnél is hosszabb ideje tartó kapcsolattal, nagyobb zökkenőktől mentesen. Bukkanók mindenhol vannak, nem is szabad meglepődni, hogy nálunk is felütötte olykor a fejét pár vita, vagy hevesebben lereagált történés.
De voltak gyönyörű esték is, melyek összebújásról, véget nem érő, illetve szemlecsukódásig tartó beszélgetésekkel teltek. Megismertem a család majd teljes történetét, megértettem minden részletet, ami Hozzám vezetett. Bánni még mindig nem bánok semmit, mutatja ezt az is, hogy 2 évet nem fecséreltem volna el csak úgy, és szerintem Ő sem, ha nem gondolnánk komolyan, vagy hosszabb távra a kapcsolatunk.
Boldog vagyok Vele. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutott eszembe a menekülés, a "csináljunk vissza mindent olyanra, amikor én még nem voltam", csak... van Ő, aki nem enged, és van a szívem, ami erősebb, mint az eszem, vagy pillanatnyi dühöm. Némán megvárja, míg lenyugszom, aztán szégyenlősen, miliméterről miliméterre közelít felém, remélve, hogy elmúlt a vész. Olyankor megérint, és buborékként pukkad szét minden bánatom.
Csodákra képes egy olyan érintés, pont akkor, amikor szükség is van rá. Egy dolgos nap után ellazít, egy "szabadlábon" töltött nap estéjét vággyal korbácsolja fel, nem is beszélve a kótyagos reggelekről, ami valahogy akár egy popsisimítástól is vérpezsdítően mozgalmassá válik.
Néha sajnálom a szomszédokat. :)
~ 2008. október 14., kedd ~
"Nem tűri, hogy becsapják."
Minden helyzetben csak a pozitívumot veszi észre, örök optimista. Imád táncolni, szeret a barátaival szórakozni, így számára a tökéletes randevúhelyszín egy hangulatos szórakozóhel. Kedveli az apró figyelmességeket, és azt, ha igazi nőként kezelik. Nyitott a világra, de aki egyszer becsapja, sohasem térhet többé vissza az életébe.
~ 2008. augusztus 22., péntek ~
22!
Volt ugyan egy telefonban elkövetett majdnem-szakításunk, amit aztán este, szorosan egymás felé fordulva, arcátlan őszinteséggel sikerült megbeszélnünk, és rájönnünk, hogy mi még mindig makacsul ragaszkodunk egymáshoz. :)
~ 2008. július 21., hétfő ~
21...
Ennyi hónaposak vagyunk, bezonyám! Majdnem két év. Húha :)
~ 2008. június 25., szerda ~
Szex és New York...
Lehet, hogy 20 évesen már nem karakterekhez kellene magam hasonlítani, vagy magunkat, de valahogy mégis jó volt elmerülni abban az érzésben, hogy ha mi négyen megyünk el megnézni a filmet, akkor az a négy nő ott a vásznon kicsit mi lehetünk, miután kijövünk a moziból. Elképzeltem, ahogy egy hatalmas tál fagyit majszolunk épp, miközben mindenki elmesélni, hogy mi is történt vele, és élete értelmével miféle bonyodalmakba kerültek.
Szép is lett volna, csak sajnos rá kellett jönnöm, már filmnézés közben, hogy mi sosem leszünk olyanok, mint Ők. Nem vagyunk barátok húsz éve, nem mentünk keresztül annyi dolgon együtt, mint amennyin ők, és sosem fogunk egymáshoz ennyire ragaszkodni, és egymásért ennyi mindent megtenni. Mert azok nem mi lennénk. Egy estére nem tudtuk otthon hagyni a párunkat a másik három kedvéért.
Burrito vagy valami hasonlóan hatalmas adag hami fölött azért elmesélte mindenki nagy vonalakban, hogy miújság, én épp ettem, szóval rólam, illetve belőlem nem sok szó esett, bár mellettük nem is nagyon tudtam volna labdába rúgni.
Nem tudom, hol szakadt el köztünk a szál. Nem hittem volna, hogy egy hónap szünet képes minket szétzilálni ilyen szinten, vagy legalapvetőbb tulajdonságokban megváltoztatni valakit. Mert változtunk. Mindannyian.
~ 2008. május 5., hétfő ~
Képtelen vagyok szavakba önteni azt az örömöt, amit akkor éreztem, mikor meglepetést vártam ugyan, de nem ekkorát. Ajtó nyitás közben azon gondolkoztam, hogy vajon írt-e a kis táblácskánkra, és hogy vajon mit, vagy mennyire aranyosat. Mint karácsony napjára ébredve rontottam be a lakásba, és ekkor elémtárult ez: Kép
~ 2008. április 29., kedd ~
Elkezdődött, illetve: Apa kezdődik, kezdődik, kezdődik...
Lehet, hogy csak én reagálom le rosszul. Lehet, hogy ezt másképp is lehet. Lehet, hogy nem ezzel kellene ennyi idős koromban foglalkozni, és talán pont ez az, ami miatt annyira kiakaszt.
Egy átlagos napon az ember sokszor néz tüköre, főleg, ha a szobából a kijárathoz vezető úton van is egy, éppen bal oldalt, és minden nap, ha ki akar menni a konyhába, vagy a lakásból, szembe találkozik önmaga arcképével. Ez eddig rendben is lenne. De felfigyeltem valamire. Ez volt a második ilyen nap, amikor tényleg találtam is valamit. Szaporodnak. Egyre csak gyűlnek, és gyűlnek, és képtelenség őket megfékezni, sőt, eltávolítani sem szabad, mert azt mondják, hogy hat másik jön helyette, hogy meggyászolják.
Köszönöm szépen...
Hölgyeim és Uraim, kedves olvasók, íme a dráma:
Megtaláltam a második ősz hajszálam.
Nem akarok lila hajú vén csoroszlya lenni, ehhez még túl fiatal az én picike lelkem. :(
~ 2008. április 18., péntek ~
Sóhaj...
Szeretlek. És lehetne már hétfő... :(