~ 2010. február 5., péntek ~
Esküvő...
http://praktikak.hu/gift.php?ajandek_id=24&start=24
~ 2010. január 21., csütörtök ~
39.
A legtöbb kérdésse, kétséggel, és hihetetlen ragaszkodással teli hónapunk. Elindultunk egy olyan úton, amerre még egyikünk sem járt. Nem érzem, hogy közeledik a február, és egyre közelebb van a táska vs. pezsgő pillanata.
Túl jó. Azt hiszem Neki is ez volt a célja, és nekem is, hogy nagyon megnyomjuk a lehet, hogy utolsó, közös hónapunk. Valószínűleg képtelenek leszünk egymást elengedni. Milyen groteszk. Mindent megadunk a másiknak a végső percekben, hogy még elviselhetetlenebbül fájjon az utolsó buja csók, az utolsó lágy simítás a másik karján. Szép lassan még a búcsútáncunkba is bele fogok szeretni.
Hiába hát... "sosem nő be a szívem lágya."
~ 2010. január 7., csütörtök ~
Foszlányok...
- Sokat gondolkoztam rajtunk. Hogy ott marad lent a ház, és hogy jó lenne oda lemenni lakni. Oké, ez most ugyan értelmetlen, de akkor kiadni. Aztán, hogy fokozatosan felvállallak, ahogy eddig nem tudtalak. Meg azt se tudom, hogy Téged zavarnának-e a gyerekek, vagy hogy találkoznátok.
- Ne butáskodj. Engem egyáltalán nem zavarnak a gyerekek. Pontosan azért, mert tudom, milyen lehet nekik. Sokkal jobban félek attól, hogy Ők elfogadnak-e majd.
- Szerintem el...
- És... esetleg majd a közös pici.
- Picik.
~ 2010. január 5., kedd ~
Morzsák...
- Najó. Kit akarsz?
- Hogyhogy kit?
- Úgy, hogy kit?
- A gyerekeimet, és Téged!
- Most nagyon azon vagyok, hogy menni fogok. Hiányzol.
- Te is nekem. Állapodjunk meg egy hétben?
- Áh, addig úgyse bírom. Majd valahogy elintézem.
- Lehetek hozzád őszinte?
- Persze.
- Én ma úgy vártalak volna, hogy összepakolom a ruháid, aztán mehetsz.
- És mi változott?
- A választás elé állításnál jól feleltél.
Szilveszterkor ugyan nem fogadtam meg semmit, de most fogadom, ha február egyig nem mennek szét, mi megyünk. Nincs visszaút, nincs meghátrálás. Vége lesz.
~ 2010. január 1., péntek ~
Újév...
Azt mondják, hogy újév első napjának 12 órája fogja meghatározni egész évedet. Ide fél11kor csapódott a bomba.
"Bánattal vagy örömmel, de én harcolok foggal-körömmel."
~ 2009. december 19., szombat ~
Valahogy így...
- Szerinted meddig fogjuk még ezt húzni?
- Szerintem sokáig.
- Mert?
- Nincs mert.
- De van. Milyen sokáig, hogy sokáig, miért sokáig?
- Mert szeretlek *erősen hozzám bújik, én pedig nem tudok olvadozni. Megremeg az ajkam, észreveszi.* - Most mi van?
- Csak az, hogy kurvára hihetetlen.
*Sértődötten elfordul, én pedig közben azon agyalok, hogy miért mindig a legfeszültebb pillanatokban süti el azokat a dolgokat, amikre a rózsaszín pillanatokban várok, és sosem kapok. Olyankor jön a fanyar humora, amivel taccsra vág mindent.*
- Most megsértődtél?
- Nem... igen, de csak egy picit.
*Újra hozzám bújik, és egymást szorongatva elalszunk.*
Ahogy a példa is mutatja, nem egy heteztünk. :)
~ 2009. december 13., vasárnap ~
Az életem...
Apró, félbehagyott mozzanatokból áll. Bárhová nézek, három félbehagyott könyv, halomnyi ruha a szárítón, egy tábla csoki, be nem fizetett csekk. A lakás, aminek csak a felét takarítottam ki. Lefürödtem, de testápoló még nem volt. Megkezdett vizsgaidőszak. Föl nem szerelt polcok a konyhában. Négy plusz egy másik énemmel elkezdett kaland.
Minden azt várja, hogy befejezzem, a helyére tegyem. Hallom, ahogy hívnak, láthatatlan kezeikkel nyúlnak felém, kérlelnek. Én pedig szívem szerint most egyikhez sem érnék, csak eldobnám magam az ágyban, és belekezdenék valami olyasmibe, amit úgysem fejezek be.
Kapkodok. Képtelen vagyok önmagam és a vágyaimat kordában tartani, és mindezt azért, mert nem zúdíthatom rá egy konkrét személyre. De azt hiszem, akkor leszek csak képes megálljt parancsolni magamnak, ha lesz időm valaki mellett kiteljesedni. Mellette nincs. Ő nem ad hozzá teret. Pedig én hittem, hogy képes leszek megváltoztatni, hiszen, ha le tudom hengerelni a gondokat könnyűszerrel, akkor mit nekem az Ő szava.
Egy hetet nem fogunk találkozni. Még nem hiányzik.
"... és megindul a Föld, és leszakad az ég."
~ 2009. december 7., hétfő ~
Naptár...
Első bejegyzsések a vizsaidőpontok voltak. Milyen irónikus. :)
~ 2009. december 3., csütörtök ~
Mondani...
Egyikünk sem veszi komolyan. Jelentem, én próbálkoztam, de bealudt. Reggel pedig kibökte ama nagyon frappáns poénját, amin könnyesre röhögtem magam, holott az is felért volna egy szakítási indokkal. Folytatásként viszont megbeszéltük, hogy a következő adandó alkalommal, miként fogjuk feldobni szexuális életünket, és még fogadást is kötöttünk a sikerére. Azt hiszem, nyerni fogok egy óriás pöttyös túrórudit. :D
Szösszenet a múlt margójára:
Lezuhanyoztam, ültem törcsivel a derekamon a gép előtt, Zoli feküdt az ágyban. Azt hiszem, sikerült éjfél előtt ideérnie, én meg még bele voltam gyógyulva a gépbe.
"Nőttek a melleid?"
"Aha... "*marhára nem figyel*
"Húúúúú"
*lemerevedek, odafordulok, és mindketten szakadunk a röhögéstől. :D
~ 2009. december 1., kedd ~
37...
Meghaladva a három évet, itt tartunk jelenleg. Azonban ez az évforduló valahogy más volt, mint az eddigiek. Legalábbis számomra mindenképp. Azt hiszem, elhagytam a rózsaszín felhőmet. És már az sem fáj, ha Tőle hallok valami nagyon is hasonlót.
Rengeteget beszélgetünk, egyre őszintébben, egyre nyíltabban a kapcsolatunkról, és a lehetőségeinkről. Végesek...
Volt alkalmam belekóstolni az Ő oldalába is, és rájöttem, én nem tudnám ezt csinálni, maximum ideig-óráig. Azzal, hogy fizikailag megszervezzem még csak-csak elboldogulnék, hiszen nő vagyok, a véremben van a kombinálás bonyolult művészete, másfelől pedig szeretem is űzni eme frappáns tudományt. :)
De érzelmileg semmiképp sem bírnám ki ezt a sok csatározást, hogy most jobbra, most balra kell lépni... Nekem ez megerőltető, és több kellemetlenséget okoz, mint örömöt. Holott is a boldogságszerzés lenne a lényege.
A nyarunk elég meredeken telt. Hullám-völgyek majd hegyek tarkították, és augusztusban eljutottam odáig, hogy készakarva, önszántamból leépítem a bennem felstócolt rózsaszín habcsókokat. Társ volt hozzá, ott viszont még annyira az elején tartottam elhatározásomnak, hogy visszahőköltem saját magamtól. Élveztem minden percét, tagadhatatlan, de volt egy fal, vagy egy duruzsuló hangocska a fejemben, hogy állj, és ne tovább. Így jártunk jobban.
Ő talált egy sokkal jobban hozzáillő lányt, aminek nagyon örülök, én pedig megéreztem a szabadság elfeledett, kívánt zamatát. Belekóstoltam, és jött a bizsergés. A kalimpáló, kicsi szív feléledt, a szemellenzőm lekerült...
Amennyire féltem attól, hogy mi lesz velem Nélküle, most annyira vagyok rá kíváncsi. Mosolyogtató, hogy mennyire hangulatember vagyok. Egyik pillanatban magamhoz ölelném, jó szorosan, fullasztó a kín, amivel vágyom közelségét, másikban küldök Neki egy sms-t, hogy egy hétig nem akarom látni, mert éreznem kell a hiányát, hogy tudjam, tényleg Vele akarok-e maradni, vagy lépnem kell tovább. Ki akarom próbálni, mennyire fájna lezárni ezt a bő három évet. Nincs jövőnk, ez számomra egyre tisztább. Most már csak azt kell elhatároznunk, meddig építjük a közös múltat. Türelmet kért tőlem, én pedig egyre kevésbé akarok az lenni.
~ 2009. augusztus 24., hétfő ~
A nő...
'A nő azt akarja, hogy ok nélkül "miért" nélkül szeressék: nem azért, mert szép, vagy jó, vagy kedves, vagy művelt, vagy elmés, hanem azért, mert olyan amilyen. Így szeretsz?'
'Igen'
~ 2009. augusztus 22., szombat ~
34.
Volt tegnap. És persze Ő lent maradt balcsin. Amiért persze én morcogtam, mert nem így volt megbeszélve. Utálom, mikor utolsó pillanatban változtat.
~ 2009. augusztus 5., szerda ~
Váratan hír...
Úgy csapott belém az sms-e, mint villám a fáva vihar idején. Nagyon meglepődtem, mikor arról tájékoztatott, hogy ma reggel az RTl Klub reggelijében fog főzni. Mivel mostanság átváltottam a nappal alszom, éjszaka élek felállásba, hajnali 4kor úgy döntöttem, minek lefeküdni arra a két és fél órára, míg láthatom Őt ott. Nagyon ügyes volt, határozott, mégis ott csillant szemében a mosoly, a huncut vigyor. Sokszor össze is nevettek Sthol Bucival. És az az ing... Imádom, ha egyférfin ing van, és most először láttam rajta. Olvadoztam csöndes magányomban a tv előtt. Büszkén vigyorogtam itt egymagamban, és nagyon remélem, hogy lesz folytatása a dolognak, hiszen istenien főz, eddig bármit készített, kész gyönyör volt elfogyasztani.
Nem hívtam, hiszen nem tudtam, mikor végez, nem akartam kizökkenteni azzal, hogy megzavarom. Eszméletlen, mennyie nem volt kamera iszonya,vagy lámpaláza. Nem dadogott, nem tudták csőbe húzni.
Fél órája hívott, és újságolta, hogy újra vissza akarják hívni. Én már ott tartok, hogy Lázárt hamar le fogja váltani, és így minden délelőtt láthatom majd az édes pofiját, este pedig hozzá bújva ámulhatok el azon, milyen jó pasim is van.
Remélem a rajongók széles ívben elkerülik, különben velem gyűlik meg a bajuk! :D
~ 2009. július 21., kedd ~
33...
Zökkenőmentesnek nem mondható hónap után, de megéltük. :) Reggel már nagyon bújócskáztunk egymáshoz.
~ 2009. július 17., péntek ~
És...
... letesszük a telefont.
És...
... facsarodik a szívem.
~ 2009. július 14., kedd ~
Vavyan Fable
"Emelt fővel állok az egyenetlenül is gyönyörű szerelem elébe. Vakon élvezni fogom, míg csak tart. Belepusztulni akkor is ráérek, ha megint szünetelni kezd, vagy netán véget ér."
~ 2009. július 5., vasárnap ~
Michael Jackson - Történjék bármi
A fiú mégegy mosolyt küld felé, próbálja a lányt megérteni,
Próbálja mutatni, hogy törõdik vele
A lányt felőrli mindaz, ami mostanában történik.
Azt mondja:
Történjék bármi, ne engedd elmúlni.
Minden rendben lesz, nyugtatja a lányt.
De az nem hall egy szót se abból, amit mond.
Lefoglalja a félelem,
A félelem attól, hogy amit tesznek helytelen.
A fiú nem tudja mit mondjon, hát imádkozik
Bármi, bármi, bármi
Ne engedd elmúlni
Ne engedd elmúlni
A fiú éjjel-nappal dolgozik, hátha így boldoggá teheti,
Elfelejtve az álmait.
Nem látja be, hogy a világnak még nincs vége
S nem kéne ilyen rossznak lennie
A lány próbálja megértetni vele "Te vagy az ami boldoggá tesz"
Bármi, bármi, bármi
~ 2009. június 6., szombat ~
Egy új helyen...
Két munkahely közötti váltást nekem úgy sikerült megoldanom, hogy mindenkinek megfeleljek, hogy 13 napot egybe dolgozok le, ha az egyik helyen szabadnapos vagyok, akkor megyek a másikra. Sikerült megoldani, de kezdem úgy érezni, hogy fáradok egy pöttyet. Biciklivel járkálok a két hely illetve édes Kiskecóm között, felcipelem a 3. emeletre, ami estére pont kellőképp lefáraszt 12, 13 óra munka után. És mégis az a meglepő ebben az egészben, hogy kb este 6tól kezdek el pörögni, tenni-venni mozgolódni, hazaérek, még lenne kedvem sütni 100 palacsintát... csak valaki mosogasson el helyettem :)
Ami ennek a 13 napnak a tanulsága volt, hogy Zoliból nem akkor tudom kiváltani a ragaszkodást, a forró öleléseket, a cirógatást, bújást, amikor kérem, vagyis teszem azt "elvárom", hanem akkor, amikor az élet úgy alakítja kicsinyke életünket, hogy ezeket nem teheti meg. Első nap, amikor fent volt, nem beszéltünk (dafke Ő hívjon fel o:) ), én hazaérve lenémítottam a telefonom, ha keres is, tudja, hogy itthon alszom, jönni fog. Felébredtem, még nem jött meg. Ránéztem a telefonomra, fél2. Azonnal hívtam, kicsöngött, ergó nem otthon van. Álmos hangon felveszi, és ekkor eszmél rá Ő is, hogy bent aludt el a szállodában ruhástól. Majd közli, hogy egész héten Ő fog reggeliztetni. Én meg erre elkezdek morcogni, hogy de miért nem lehetett ezt másképp megoldani. Majd letesszük, és Ő ott alszik tovább, én itt.
Másnap alkalomadtál felhívtam, és közöltem vele, hogy ha ez így, akkor nem kell hozzám jönnie abban a még hátralevő 4 napban, míg fent van, aludjon csak bent, úgyis ki van purcanva. Erre morcogás, hogy de miért, meg különben is.Ekkor pontosítok, hogy örülnék, ha jönne, de akkor sem fogok haragudni, ha nem. Megértem.
Két éjszakát külön, két éjszakár együtt. És amikor tegnap hazament, újra éreztem azt, amire vágyom. A szerelmét, a ragaszkodását, az örömét, hgy lát és a fájdalmat, hogy el kell mennie tőlem. És ez jó. És én ennek örülök, mert néha elveszni látom a varázst, ami hozzá annyira vonzott az elején, és ilyenkor mindig képes újra magába bolondítani. Szeretem, mikor bújik. Szeretem, mikor úgy érzem teljes gőzzel szeret.
És igazából azt is szeretem, hogy néha igenis vannak hullám-völgyeink. Amikor eltávolodunk egymástól, mert sok a munka, mert keveset látom, mert olyankor hiányzik, hogy mellettem legyen, és amikor most feljött, és hajnalban felébresztettem, az volt az első szava, hogy "hiányzol..."
Jó dolog hiányozni, és jó dolog hiányozva lenni.
És azt hiszem ezért leszünk mi nagyon sokáig együtt, mert ahogy tűrjük a távollétet, annyira erősen ragaszkodunk egymáshoz, mikor együtt vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy képes leszek elfogadni a hiányát. De úgy látszik, szép lassan ezt is megtaníttatta velem az élet, a kapcsolatunk, Ő.
Én pedig azt hiszem újra megtanítottam szeretni.
~ 2009. április 23., csütörtök ~
30.
2 és fél év. 2 évvel túlszárnyaltam az eddigi leghosszabbat, és egyáltalán nem érzem, hogy közelednénk a vége felé. Még mindig el sem kezdtük igazán.
<3
~ 2009. február 21., szombat ~
28.